2010. június 1-től érvényes gyógyszertörzs és Eü. Rendeletek frissítése
Kedves Felhasználóink!
2010. június 1-től új gyógyszer és segédeszköztörzs hatályos. Kedves ProNet-es Felhasználóink délután már frissíthetik a gyógyszertörzset és a rendeleteket, erről a szokásos módon, sms-ben fogjuk értesíteni Háziorvosainkat.
A mai napon postára adjuk a frissítéseket CD lemezen is, azonban délután már a szerverünkön is megtalálható lesz a friss gyógyszertörzs állomány. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlen kell várni a CD megérkezésére, a program délutántól már fel fogja ajánlani minden kedves Felhasználónknak a gyógyszertörzs frissítési lehetőséget Internetről. A CD lemezről csupán az Eü. Rendeletek frissítését kell majd megtenni ebben az esetben.
Praxis Pro 4.960-as verzió
A tegnapi nap folyamán az utolsó frissítő CD-t is postára adtuk Felhasználóinknak a májusi verziónkkal. Természetesen a honlapunkra regisztráltak továbbra is ingyenesen letölthetik, és telepíthetik az új változatot.
ProDoki 5.16 verzió
Kedves Felhasználóink!
Az alábbiakan szeretném ismertetni a ProDoki Plus orvosi program 5.16-os verziójának újdonságait. A megjelenésének várható ideje: 2010. május 1. A május 1-től hatályos gyógyszertörzs és Eü. Rendeletek frissítésével együtt várható a kipostázása.
A kötelező módosítások mellett igyekeztünk nem elfelejteni a "hazai" kötelezettségeinket sem, számos észrevételt sikerült most belegyúrni a frissítésbe.
ProDoki Plus 5.15 tavaszi frissítőnkről
Kedves Felhasználóink!
Az alábbiakban szeretnénk megismertetni - bízunk benne, Önök is így érzik majd - (fel)frissítő összeállításunkat, a ProDoki Plus 5.15-ös verziójának tartalmáról.
Praxis Pro 4.955 - ös frissítés előzetese
Kedves Felhasználóink!
A tegnapi napon az OEP közzétette honlapján a 2010. április 1-től érvényes gyógyszer-adatbázist, és gyógyászati segédeszköz törzset. Így remélhetőleg legkésőbb a jövő hét elején postára adjuk azt a Praxis 4.955-ös verziófrissítésével együtt.
Praxis Pro 4.950
Praxis Pro 4.950-es verziófrissítés
Kedden postázásra került legújabb frissítésünk, melybe most olyan újítások kerültek be, amelyek kifejezetten Felhasználóink igényei voltak, illetve az ő kényelmüket szolgálják.
Az első dolog rögtön a kényelemről szól.
ProDoki Plus 5.14
Kedves Felhasználóink! A ProDoki Plus 5.14-es verzióját, valamint a 2010. március 1-től hatályos gyógyszertörzs és Eü. rendeletek frissítését pénteken délutántól már letölthették ProNET programmal frissítő Felhasználóink. Az erről szóló értesítéseket SMS-ben is elküdtük még aznap. A postára még a hétfői napon igyekszünk eljuttatni a frissítő csomagokat.
A szerencseszámos verziónk
- ProDoki 5.13
Ismét január közepét írunk, ilyenkor több telefonos megkeresés és felhasználói javaslat érkezik hozzánk az év más időszakaihoz képest. Szeretném most azokat a javaslatokat megosztani kedves Blogolóinkkal, akik itt az interneten követik nyomon hónapról hónapra a ProDoki fejlesztéseit, verzióinak megjelenéseit.
Egyben arra szeretnék kérni Minden kedves Olvasót, hogy bátran kommentálják, gondolják tovább az új lehetőségeket és egymás ötleteit, elképzeléseit, fogalmazzák meg, öntsék formába a ProDoki ezután következő, 5.14- es verzióját is. Köszönjük minden Kedves Felhasználónknak és Olvasónknak megtisztelő támogatását. Most ismét egy nagyobb verziófrissítés következik az életünkben:
Windows frissítések
Hétfőtől jó néhány esetben jeleztek Felhasználóink olyan jellegű problémát ügyfélszolgálatunkon, hogy a rendelés a megszokott tempóban indult, aztán, mint egy "megfáradt vándor" a nap végére, vagy bizonyos idő elteltével extrém módon lelassult a program.
Személyes ügy
Sok üzleti vállalkozás vonakodik attól, hogy az irányítást - legalább részben - átengedje az ügyfeleinek, pedig a velük való kapcsolat személyes ügy. Munkánk és Felhasználóink viszonya a ProDokihoz, át van itatva érzelmekkel. Ezt nap mint nap tapasztaljuk. Felhasználóink akkor válnak hűségessé, akkor szeretik meg a programot, és szeretnek meg vele és velünk dolgozni, amikor egyetértenek a fejlesztés irányával, és módjával. És nekünk mi más célunk lehetne, mint ez?
Friss hozzászólások