A Háziorvosok indikátor alapú teljesítményértékelő rendszere

Barbara Horváth Barbara 2010-06-24 alapellátás, háziorvos, információk, OEP, ProDoki

Kedves Felhasználóink!

A háziorvosok indikátor alapú teljesítmény értékelésének rendszere 2010. július 1-től hivatalosan is életbe lép. Annak érdekében, hogy minél több konkrét információt összegyűjtsünk a működéséről, és ezeket tovább adhassuk Felhasználóinknak, májusban részt vettünk az OEP Alapellátási Osztály főosztályvezető helyettese, Dr. Kőrösi László által tartott előadáson, melyen számos kérdésünkre választ kaptunk.

 

A rendszer az elmúlt egy esztendőben teszt jelleggel működött, 2010. július 1-től azonban „élesben” is elindítják. Az új teljesítményértékelési rendszer információink szerint egyelőre plusz finanszírozási jelleggel működik, tehát azon Háziorvosokat, akik esetleg a vizsgált időszakban a havi területi átlag eredményt nem érik el, szankciókkal nem sújtják, azaz a finanszírozásból nem alkalmaznak levonást.

 

Ahogyan említettem, májusban részt vettünk Dr. Kőrösi László előadásán, mely az indikátor alapú teljesítményértékelő rendszer működéséről szólt. Az előadás részletes anyaga megtalálható lesz a jövő héten publikálandó ProDoki Plus 5.17-es verzióban, a Protokollok között. Engedjék meg, hogy addig is bevezetőként a fontosabb információkat az itt hallottakból most megoszthassuk Önökkel.

 

Az indikátorrendszer működtetéséhez szükséges adatokat a Tételes betegforgalmi jelentésekből (B_300), a járóbeteg-szakellátás és fekvőbeteg ellátás egyes adataiból, továbbá a patikákból elküldött gyógyszeradatokból (kiváltott vények) szerzi be az OEP. A területi egyenlőtlenségek kiküszöbölése érdekében az átlagokat praxis típusonként, megyei szinten, Budapesten belül kerületi szinten is vizsgálják. Emellett a városi és nem városi háziorvosi praxisok közt is különbséget tesznek.

 

Az indikátorok száma praxis típusonként változik. Vegyes körzetben van a legtöbb, 12 féle indikátor pontot, felnőtt körzetben 11 indikátorpontot és gyermek körzetben 4 féle indikátort figyelnek. Ezen indikátor területeken mért adatok és ezen adatok forrásai a következők:

 

Terület
Célcsoport
Havi átlag/
Együttes érték
Vizsgált
időszak
Forrás
Praxis típus

INFLUENZA ELLENI VÉDŐOLTÁS

Védőoltás
65 év felett
12 hónap
Tételes betegforgalmi jel.
Felnőtt/Vegyes
PNEUMOCOCCUS ELLENI VÉDŐOLTÁS
Védőoltás
2 év alatt
24 hónap
Tételes betegforgalmi jel.
Gyermek/Vegyes
HÁZIORVOS
SZŰRÉSI TEV.
Szűrések
Bejelentkezett biztosítottak
12 hónap
Tételes betegforgalmi jel.
Felnőtt/Gyermek
Vegyes
VÉRZSÍR VIZSGÁLAT
Szűrések
40-60 éves biztosítottak
12 hónap
Járóbeteg
ellátás
Felnőtt/Vegyes
MAMMOGRÁFIA
Szűrések
45-65 éves nők
24 hónap
Járóbeteg
ellátás
Felnőtt/Vegyes
MAGAS VÉRNYOMÁS GONDOZÁSA
Gondozás
50-65 év között
12 hónap
Patika
Felnőtt/Vegyes
INFARKTUS UTÁNI GONDOZÁS
Gondozás
Infarktuson átesettek
12 hónap
Fekvőbeteg ell. Patika
Felnőtt/Vegyes
DIABETES GONDOZÁSA 1 (HgbA1C)
Gondozás
A10 ATC-t kiváltók köre
12 hónap
Járóbeteg ell.
Patika
Felnőtt/Vegyes
DIABETES GONDOZÁS 2 (SZEMÉSZET)
Gondozás
A10 ATC-t kiváltók köre
12 hónap
Járóbeteg ell.
Patika
Felnőtt/Vegyes
STROKE ELŐFORDULÁS
Gondozás
50-74 év között
60 hónap
Járóbeteg ell.
Fekvőbeteg ell.
Felnőtt/Vegyes
BEUTALÁSI GYAKORLAT
Definitív tevékenység
Bejelentkezett biztosítottak
6 hónap
Járóbeteg ell.
Fekvőbeteg ell.
Felnőtt/Gyermek
Vegyes
ANTIBIOTIKUMOS KEZELÉS
Gyógyszer
rendelés
Bejelentkezett biztosítottak
12 hónap
Patika
Felnőtt/Gyermek
Vegyes

 

 

Kedves Felhasználóink!

 

Szeretnénk a fenti 12 indikátor területről egy ismertető cikksorozatot elindítani. A részletes leírások indikátoronként 2-3 naponta kerülnek majd fel a honlapunkra. Bízunk benne, hogy összefoglalóinkkal segítünk majd minden kedves érintettnek abban, hogy minél több kérdésére megkereshessük együtt a választ.

További szép napot kívánok Minden kedves Felhasználónknak, üdvözlettel:

Barbara

  2 hozzászólás
Értékelem
Tetszési index
2. Barbara 06/28/2010

Kedves Bea!

Örülök, hogy Te is megerősíted, szükséges összefoglalnunk, mit tudunk az új rendszerről. Az, hogy rövidebb vagy hosszabb távon várhatóan mi lesz a rendszerrel,  nem derült ki az előadásból. Én úgy éreztem, hogy az OEP feldolgozó programja komoly fejlesztésen esett át az utóbbi hónapokban és felkészültek a különböző indikátor területekről érkező jelentések fogadására és kiértékelésére.

 

Persze, előfordulhatnak egyedi esetek, az előadáson részt vevő egyik Háziorvosnak volt egy ilyen esete. Vegyes körzete volt, de a gyermekeket átirányítja általában a szomszédos gyermekgyógyász kollégájához, így a praxisában nincs 2 év alatti gyermek. Azonban mivel vegyes körzet esetén értékelik a Pneumococcus elleni védőoltások beadását, így ez az indikátor területe nem lenne értékelhető.  Amennyiben azonban legalább egy 2 éven aluli gyermeket megtart  a praxisában, aki megkapja a Pneumococcus védőoltást, ekkor már ettől az egy gyermektől 100%-os lehet az indikátor terület értékelése.

Kedves Bea!

Köszönöm én is, hogy segítesz a rendszer mélyére leásni

Üdvözlettel: Barbara

1. gallobea Előző program: ProDoki Plus 06/24/2010

 Kedves Barbara, ez nagyon jó lesz. Nagyon köszönjük. Sok a félreértés e körül, szerintem is szükséges egy kicsit átbeszélni.

Arról hallottatok-e, hogy hosszú távon is marad-e ez a rendszer, vagy várható változás. Konkrétan a kormányváltás miatt hallottam pedzegetni, hogy eltörlik az egészet. Kőrösi dr. nem tett erre nézve célzást?

Tisztelt Olvasónk!

Kérjük, hozzászólás írásához jelentkezzen be honlapunkra. Köszönjük!