Bemutatkozik a MedMax

MedMax MedMax 2010-02-19 egészségügy, háziorvos, információk, MedMax, orvosi program

Kedves Doktornők és Doktor Urak!

2010. február 20-án, szombaton 10 órakor, a Gerand Hotel Ébenben (1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 15 – 17.) hull le a "lepel" az új generációs háziorvosi szoftverről, a MedMax programról. Köszönjük, hogy előzetes egyeztetések során sokan elfogadták meghívásunkat a bemutatóra!

 

 

Program:

10:00 – 12:45 Megnyitó, Előadások

12:45 – 13:30 Ebédszünet

13:30 – 16:00 Előadások

16:00 – 17:00 Kérdések, javaslatok megbeszélése



 

  19 hozzászólás
Értékelem
Tetszési index
19. ricsidoktor Előző program: ProDoki Plus 03/08/2010

Február 20-án, hazafelé jövet az M3-as autópályán azon gondolkodtam, hogy a MedMax alkotó csapat a 2007. januári kezdet óta nagyot alkotott…
Hazaérve, elkezdtem olvasgatni a koncepció- és funkció alkotás során íródott e-maileket és a „keleti-csoport” jegyzőkönyveit. Ráakadtam egy mondatra: „Többet akarunk, újat és mást!”
Mi is valósult meg ebből? Lássuk sorban.
Szerintem a bemutatott MedMax 1.0-ás verzió már most többet tud, mint az eddig használt programjaink.
Új?! Valóban. Új lehetőségek, funkciók tárháza nyílt meg szemeink előtt.
Más, mert az internet adta lehetőségek más dimenziókba juttatják a felhasználót.

Nehéz és viszonylag elhúzódó szülés volt ! Ennek ellenére úgy érzem, hogy az „újszülöttünk” további dédelgetése, tanítgatása, ápolása esetén szuper okos „gyermek” válhat belőle!

18. kerusdr Előző program: Praxis Pro Család 03/03/2010

Kedves MedMaxosok!

Örömmel vettem az értesítést a februári találkozóra, hiszen megelőzően valamikor 2009 nyarán találkoztam utoljára a MedMaxszal egy előtesztelés során. Ennek megfelelően nagy várakozással érkeztem. Rögtön az elején „lelövöm a poént”: nem csalódtam! Kicsit bővebben.

A külcsín:

A külsőségek a szokott színvonalúak voltak. Itt most mind a „külsőségek”, mind a „szokott” szavak kizárólag pozitív töltettel rendelkeznek. Sejtetni engedte, hogy itt valami tényleg színvonalas, jó dolog kerül majd bemutatásra.

A belbecs:

Tavaly nyáron – nyilván lényegesen szerényebb bemutatható funkcióval – már szembesültem a program dizájnjával, működési elvével, szerkezetével és sikerült vele megbarátkoznom. A jelen bemutatóval Zsolt valóban egy szinte kész programot tárt elénk. Szerintem minden lényeges elem bemutatásra került. A törzskarton kitöltése valóban nem olyan nagy izgalom, hogy időt kellett volna szánni rá – hiszen fontosabb dolgok miatt így is csúsztunk.(Bár az allergiák kapcsán még felvillantásra is került.) Az előadás alatt a kiadott füzetbe folyamatosan írogattam a felmerülő kérdéseimet, melyet sorban húztam át, mivel megválaszolásra kerültek. A végén így csak két dolog maradt számomra, amit megemlíthettem. Az egyik, hogy ha lehetséges a „nagy fehér” szellősségét amennyire lehet, a minimumra kellene csökkenteni, hogy egy képernyőn minél többet lássunk az ellátásból, minél kevesebbet kelljen scrollozni. Ugyanez érvényes a kórelőzmény áttekintésére is. Természetesen egyben jól tagoltnak is kell lennie. Úgy tűnt a számomra, hogy a tagolást végző „hamvas” zöld kissé túlteng. A másik megjegyzésem a sebesség volt. Zsolt többször hangsúlyozta az „optimalizálást”, ami növelni fogja a futás gyorsaságát. Elfogadom, hogy az SQL működési elvéből fakadóan egy rövid kis pauza mindig lesz a váltásoknál. Azonban nagyon bízom abban, hogy a program sebessége nem lesz zavaró a rendelés során.

A nyári előtesztelés során kritikaként a sebesség mellett a program bonyolultságát említettem, mely elriaszthat sok felhasználót. Véleményem szerint a látott három felhasználói szint olyan elemeket tartalmaz, mely ügyesen kínál választást az érdeklődő háziorvos igényéhez igazodva.

A független vélemény:

Személy szerint az első találkozótól részt veszek a munkában, így nem lehetek objektív a program megítélésében. Ezért nagyon jó ötletnek tartottam a szervezők részéről, hogy a programot eddig nem látott kollégák is részt vehettek a bemutatón. „Felkészülten” érkeztem. Hoztam magammal egy kollégát aki: 1.) Praxis Pro felhasználó 9 éve. A programmal teljesen elégedett. 2.) Nem rendelkezik különös számítógépes ismeretekkel. Nem utasítja el a számítástechnikát, de nem rajong érte. 3.) Határozott véleményt alkot a dolgokról és azt őszintén el is mondja. 4.) Nő. – Nyíregyházára visszafelé volt idő beszélgetni a látottakról. Ügyesnek vélte a struktúráját. Úgy vélte, hogy jól használható majd a mindennapi hajtásban. A segítő jobb vagy a folyamat-ellátás hasznosan támogatja az orvost. Jól áttekinthető. Egy szó mint száz: megérintette. Véleményem szerint ez egy nagyon értékes visszajelzés a majdani fogadtatásról.

Mónika azt írta, hogy még friss az élmény, rögzítsük az első benyomásainkat. Komolyan vettem.

Üdvözlettel: dr. Kerényi Attila, Nyírtelek, Praxis Pro felhasználó

17. gallobea Előző program: ProDoki Plus 03/02/2010 Válasz erre: lacike #16

Teljesen igazad van, de ezek a problémák messze túlmutatnak a MedMax és fejlesztőinek lehetőségein. Amiket felvetettél, ezek országos szintű egészségügyi-stratégiai kérdések, amiknek az együttgondolásától, megoldásától még nagyon-nagyon messze vagyunk. Sajnos.

Egyébként egyetértek.

16. lacike Előző program: ProDoki Plus 03/02/2010

Sajnos lemaradtam a bemutatóról, de nagyobb baj, hogy a vásárhelyire sem tudok menni (tudom csak én nem érek rá, de így jött össze...). Szívesen kipróbálnám a Medmax-ot tesztverzióban is.

Véleményem szerint rossz irányba tart az egészségügyi dokumentáció és adminisztráció.

1, Túl bonyolult és felesleges, személyes véleményem szerint egyáltalán nem spóroló bejegyzések sokasága (eü-i ind. pont, megfelelő BNO, felírhatóság, stb.), mert egyoldalúan csak megfelelő ho-i program (elfogultan a ProDoki nagyon jó erre) végzi helyesen, nagyon sok hibás és használhatatlan papírt kapunk a kollégáktól. Szigurúan ezekkel nem tudnánk érdemi munkát végezni.

2, Informatikia fejlődés eléengedjhetetlen, bár erre szerencsésnek tartanák egységes szoftvert országosan (követhető, pótolható, heylttesíthető, adatok átemelhetők, konvertálható, egységesen fejleszthető)

3, Amíg csak a háziorvosi informatikai rendszert fejlesztjük elbiullen a mérleg a túlzóan admininisztráló alapellátási dolgozók irányába, ami feszültséghez vezet (oep, ántsz, szakfelügyelői szankciótól félelem)

4, Elvárásként 1-2 lépéssel az aktuális szükségletek előtt kell járni a szoftverfejlesztőken, amihhez elengedhetetlen astabil kormányzati és szakpolitikai eszmecsere és naprakész információátadás (na ez nagyon hiányzik, csak politikai vádáskodások és kisstílű magánakciók vannak teljesen agyament gyakorlatiatlan elképzelésekkel és tiszavirág idejű baromságokkal, amitől csak őszebbek és zsörtölődősebbek leszümk) ELENGEDHETETLEN!

5, Elektonikus TAJ kártya bármilyen formában a rentgetetg papírhalmaz helyett  !!!!!!!!!!!!

6, Szép napsütéses tavaszt mindenkinek!

 

15. beresgabor Előző program: ProDoki Plus 02/27/2010

 Mi lenne ha valaki végre feldobna egy témát amiről lehetne valamit írni?

Az szerintetek sem lenne rossz. Vagy tévedek?

14. Buda Előző program: ProDoki Plus 02/27/2010 Válasz erre: gallobea #12

DE az csak napi szinten működik. Én egy folyamatra gondolok, több megjelenéssel. A ProDokiban jelenleg sok helyről kell összeszedni az infot (labor, szakrendelések, javaslatok, szakrendelésen belül még kattintgatások az előzőekre), azt se tudom hol tartok. Előre kijelölöm mit szeretnék(kivizsgálás pl.) és ezen a folymatot figyeli, hol tartok, mi van még hátra.

13. beresgabor Előző program: ProDoki Plus 02/27/2010

 Kedves Barátaim!

A program bemutatója engem egyáltalán nem lepett meg, sőt kifejezetten ilyen képességű program volt mindig is a vágyam. Be kell látnunk, hogy a jelenleg használt orvosi programok a számítástechnika kőkorszakának termékei, tulajdonképpen elektronikus kartonok. Amit beleírsz rögzül, amit kitörölsz megsemmisül. Egy programnak elemző-kiértékelő-figyelő-segítő funkciókkal is rendelkeznie kell, emellett kellően flexibilisnek is kell lennie, hogy mindig az elvárásokhoz lehessen igazítani. Ma nincs ilyen a piacon csak úgynevezett írógép helyettesítő programok. A MedMax az első Magyarországon az egészségügy területén, mely képes lesz a kezünk alá dolgozni. Hogy első pillanatra bonyolultnak tűnik? Igen, hisz bonyolult a rá és ránk bízott feladat is. Nem lehet 6 gombbal megoldani több száz funkciót. A funkciókat pedig nem lehet lecsökkenteni, mert szükségünk van mindre! A jövőben persze szüntelenül keresnünk kell a megoldásokat arra, hogy a lehető legegyszerűbben lehessen a programot kezelni, és az ehhez szükséges változtatásoktól nem szabad megijedni. Egy jó program sohasem lehet "kész", annak állandóan fejlődnie kell! A MedMax azért jó program mert képes lesz erre. Más programok zuhanó repülése elkerülhetetlen lesz, néhány év múlva teljesen hasznavehetetlenné fognak válni.

Ui: Abban is reménykedem, hogy az a mező amibe most írok szintén meg tud újulni. Mindent aláhúz pirossal csak a program szót nem. Nem lehetne kikapcsolni ezt a sz..t?

Ha négy sornál többet írok akkor a csúszka teteje eltűnik, nem tudok visszamenni az írás elejére csak a kurzorral! Nem lehetne megnagyobbítani ezt a lukat?

A megerősítő kód olvashatatlan. Más helyeken olyat láttam, hogy 4+5= mennyi? Nem lehetne itt is ilyet. Borzalmas ficka.

Jó éjt!

12. gallobea Előző program: ProDoki Plus 02/26/2010 Válasz erre: Buda #11

 Tulajdonképpen nem erre szolgál a Mentés nyitvahagyással/Felfüggesztés funkció? Vagy másra gondolsz?

11. Buda Előző program: ProDoki Plus 02/26/2010

1. hálózatos működés. pipa. 2. most nem jut eszembe, de pipa. 3. az elején említettem , talán mások is , miszerint  ha elkezdek egy ellátást, amiről tudom , hogy hosszabb folyamat lesz, tudjam hol tartok és ha befejeztem lezárom. Például napi szinten már megvan az anamnesis, statusz, e de még nincs befejezve az ellátás, nyitott marad. Körülbelül ugyanígy a folyamatnál is. Lássam, hogy még nincs lezárva, valami hiányzik, sőt a legjobb lenne, ha azt is látnám mi az. Persze ha előre megadtam mi legyen a folyamat tartalma.

10. dcandi 02/26/2010 Válasz erre: Kiru69 #8

Kedves Dr. Gergely Nándor!

Mi is nagyon örülünk, hogy végre személyesen is találkozhattunk a bemutatón, és annak is, hogy az elsők között mondja el véleményét a látottakról, hallottakról. A demo verzió megérkezése már csak a postától függ, mert úton van már mindenkihez. :)
Kíváncsian várjuk a véleményét!

Köszönettel
Soltész Andrea

9. dcandi 02/26/2010 Válasz erre: csepelidoki #7

Kedves Dr. Goldberger Tamás!

Először is őszintén örülök annak, hogy a szombati bemutatót pozitívan értékeli, és annak is, hogy új honlapunkon üdvözölhetem. :)
Természetesen mi is úgy tervezzük, hogy a hálózatban együtt dolgozók egyszerre térnének majd át a MedMax-ra, így valóban a többiek tetszését is el kell nyerje majd a program. Reméljük azt, hogy ha látják majd a MedMax előnyeit, és rengeteg olyan funkcióját, mely a mostani programban esetleg nincs benne, akkor nem lesz majd kérdéses a váltás. Azt gondolom, hogy egyelőre inkább ők még azért tartózkodnak kicsit a változástól, mert még nem ismerik a MedMax-ot.
Reméljük, a listán, melyet feltételként támasztanak a váltáshoz csupa olyan dolog szerepel majd, mely már működik, és beépítésre került a MedMax-ba. Nagyon várjuk a javaslatokat, igényeket, hisz eddig is így fejlődött a program.
Az átállás költségeit illetően egyelőre még nem tudok konkrétummal szolgálni.

Üdvözlettel
Soltész Andrea

8. Kiru69 Előző program: Praxis Pro Család 02/26/2010

Üdvözlök Mindenkit, sziasztok!

Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem a szombati megbeszélésen. Én még csak nemrég szereztem tudomást a programról, szombaton láttam először működni. Az első benyomásom a szoftverről nagyon jó (a hálózatért külön dícséret), de különösen az alkotó csapat nyitottsága és együttmüködési készsége nyerte meg a tetszésemet. Azt gondolom, ez minden akadályt elhárít az elől, hogy egy valóban tökéletes, a munkánkat maximálisan segítő szoftver legyen a kezünkben. Jelenleg én Praxis Pro felhasználó vagyok, ezért lehet, hogy kicsit más szemszögből fogom tesztelni és értékelni a MedMaxot, mint a többiek (ha jól láttam, a többség ProDoki-s). Egyenlőre nekem még nincs teszt példányom, de ha megkaptam, mihamarabb elkezdem a tesztüzemmódot, hogy minden hiba lehetőleg még azelőtt kiderüljön, mielőtt a nagyközönséghez kerül a progi.

7. csepelidoki 02/25/2010

Szevasztok!Jó volt ismét egy társaságban mulatni az időt! Már hétfőn ismertettem 3 kollégámmal a várható változásokat:nem tapasztaltam nagy fogadókészséget részükről...,de abban megegyeztünk,amint van gépemen egy tesztelhető variáns,heti 1-2 órában közösen megpróbálunk ismerkedni az elkerülhetetlennek látszó jövővel.Ugyanis egyedül nem vállalhatom az áttérést,mivel régen összeszokott és ismert hálózatban működünk 9géppel.Ezért elsődleges szempont az áttérés során,hogy ez legalább a megszokott  mederben működjön.

2007.február 3-án is elhangzott,le is van írva:a folytonosság szolgálatában a bevezetési időszakban ProDoki Max+PraxisMax  változatok is lesznek.Részünkről ez nem elsődleges szempont,de a többség részéről biztosan jobban befogadható.

Más: megfogalmazódni látszik az a néhány minimálisan elvárható szempont,amelyek nélkül nem hajlandóak kollégáim a váltásra.Ezek mennyiségét a hét folyamán megpróbálom szűkíteni.Összegeszve: 4 orvos közül 3 fogadóképesnek látszik fentartásokkal,a 4 nővér közül 2 hajlandó támogatni a változásokat,de végül is más választásuk nincs.Többször kérdezték,de választ nem kaphattak tőlem:mibe fog nekik kerülni az átállás a kényelmetlenségen,idegességen túl?

6. Mónika 02/24/2010 Válasz erre: Buda #5

Kedves Imre!

Megkérdezhetem, hogy mi volt az a három dolog, és melyik maradt közülük nyitott?

Hátha van arra is megoldásunk...

5. Buda Előző program: ProDoki Plus 02/24/2010

Nekem voltak fentartásaim a MedMax-szal kapcsolatban. 3 dolgot fontosnak tartottam, hogy teljesüljön, ebből egy nyitott maradt.  Egyelőre.

4. gallobea Előző program: ProDoki Plus 02/24/2010

Nagyon jól éreztem magam szombaton, boldogan, és kicsit büszkén is, mint a szalagavatón keringőt táncoló fiát néző anya, aki a nehéz szülés után sok szeretettel, gonddal, fáradsággal nevelte, formálta gyermekét, és most lám, mi lett belőle!

Amikor elkezdtünk a MedMaxról gondolkodni, a sok különböző elképzelés, igény és javaslat hallatán el se tudtam képzelni, mi fog ebből kisülni. Aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, jó volt látni, hogy kikristályosodó, összecsiszolódó gondolataink nyomán hogyan születik lépésről lépésre a program. Az eredeti koncepciótól nem egyszer eltértünk, és hála Zsolt és Lajos rugalmasságának, legtöbbször a mi elképzelésünk valósult meg.

A szombati bemutatót nézve az az érzésem támadt, hogy - bár még nagyon sok javítani-, fejlesztenivaló van hátra - ez a program korszerűségével, egyedülálló koncepciójával, megjelenésével és működésével az orvosi programok egy új kategóriáját fogja megnyitni, egyszóval: NAGYON ÜTŐS LESZ!

Eddig a dícséret. Holnaptól elkezdem kíméletlenül tesztelni, és nem fogok szemet húnyni egyetlen kis hiba vagy hiányosság felett sem. Hiszen az ember követeljen is a gyermekétől! 

3. medilex Előző program: ProDoki Plus 02/24/2010

Örölök, hogy együtt lehettem veletek az Ébenben, együtt ízleltük meg a gyümölcsöt (a munkáét).

Ha  Microsoft engedi, én még elhelyeznék egy MS (Mónika segíts!) gombot, ami folyton látható lenne. Szerintem ezzel még Zsolt is egyetért.

A hálózatos működés nagyon humánus, és van benne valami vonzó is.

2. dobiak Előző program: ProDoki Plus 02/23/2010

A bemutató valóban érdekfeszítő volt. Most az a sajátságos helyzet alakult ki, hogy nem muszájból, hanem érdeklődésbő jöttünk össze, így aztán mindenki hegyezte a fülét, hogy minél többet megtudjon az új programról. A tervezett programhoz képest, amikoris a nap végén beszéltük volna a kérdéseket, nem bizonyult praktikusnak, mert már az előadás közben, azonnal "bekiabáltunk", ahogy jöttek a gondolataink, illetve a kérdéseink. A korábbi demó számomra némileg lehangoló volta után most igen csak felvillanyozódtam, és egyre fokozódó lelkesedéssel hallgattam az újdonságokat. Ami ismer, az tudja, hogy milyen nyughatatlan vagyok, vasárnap délutánra kikönyörögtem Mónikától egy demót, és már tesztelem ezerrel. Rengeteg megoldani való feladat van, meg sem tudnám számolni, hogy mennyi, de ezen át kell esnünk, mert az 1.0 verziónak közel tökéletesnek kell lennie, legalábbis abból a szempontból, hogy tudnia kell mindazt, aminek rendelkezésre kell állnia egy szokványos, rutin rendelésen. Ja, és még valami. Talán az egyetlen voltam, aki nem egyszer hangsúlyozta, hogy  nem is nagyon akarom én ezt a Medmaxot, mert annyira szeretem a Prodokit, hogy nem  akarok megválni attól. A szombati előadás azonban arra késztet, hogy kimondjam:  most már  én is akarom.

1. Mónika 02/22/2010

Ezúton is szeretnénk megköszönni a MedMax bemutatóján megjelent közel 30 kedves Háziorvos Felhasználónknak, hogy részvételükkel megtiszteltek bennünket.

Bízunk benne, hogy sikerült megismertetnünk Önökkel / Veletek a MedMax felépítését, logikáját és gyakorlati alkalmazását, valamint - ha nem is teljes egészében megmutatnunk, de legalább - felvillantanunk azokat a lehetőségeket, amelyek az új háziorvosi szoftverben még benne rejlenek, és amelyeket Önökkel / Veletek együtt remélünk kiaknázni. 

A hét folyamán postára adjuk a bemutatott demo verzió telepítő lemezét, de addig is érdeklődéssel várjuk kedves Házorvosaink véleményét a szombati rendezvényről, a MedMax-ról szerzett első benyomásokat, gondolatokat, érzéseket.

Képek a bemutatóról:
http://www.profixnet.hu/Kepek/Bp20100220/bemutato1.jpg
http://www.profixnet.hu/Kepek/Bp20100220/bemutato2.jpg
http://www.profixnet.hu/Kepek/Bp20100220/bemutato3.jpg
http://www.profixnet.hu/Kepek/Bp20100220/bemutato4.jpg
 

Tisztelt Olvasónk!

Kérjük, hozzászólás írásához jelentkezzen be honlapunkra. Köszönjük!