Ajánlás

Barbara Horváth Barbara 2009-03-05 egészségügy, eü_rendelkezések, vonalkód

2009. július 1-től a 45/2008. Eü. M. rendelet szerint minden nyomtatott vényen fel kell tüntetni az ún. extra vonalkódot, a nyomtatóknak ezért alkalmasnak kell lenniük ennek produkálására


Most úgy látszik, hogy a vonalkód nyomtatásának kötelezettsége elkerülhetetlen, ám az OEP szerint jelenleg is több, mint 1000 orvosi rendelőben zakatolnak még mátrix nyomtatók(!),amelyek a megfelelő módon olvasható vonalkód nyomtatására nem alkalmasak.

 

Ha az extra vonalkód nyomtatásának bevezetését nem is gátolhatjuk meg, bízunk benne - egy kicsit talán kölcsönösen segíthetünk Felhasználóink ezernyi gondján-baján enyhíteni .

  9 hozzászólás
Értékelem
Tetszési index
9. drgaal Előző program: ProDoki Plus 03/18/2009

Nem kapkodunk?
Az Alkotmánybíróság 2009. március 17-én tette közzé 1067/B/2006. számú határozatát a különböző orvosi receptek adattartalmával kapcsolatosan. Öt indítványt egyesítettek és közösen bíráltak el. A határozat jogellenesnek ítélt számos adatkezelést (pedig az én indítványaim még köztük sem voltak).

 

Ennek következtében az AB 2009. dec. 31. határidővel megsemmisítette azt a rendelkezést, amely szerint az orvosi receptekre:
- gyógyszer esetén az orvos ráírja a beteg nevét, lakcímét, születési idejét (életkorát), TAJ számát és betegségének BNO kódját. Ez a 44/2004. EüM rendelet 7. § (3) bekezdés c) pontja;
- gyógyászati segédeszköz esetén az orvos a ráírja a receptre a BNO kódot. Ez a 14/2007 EüM rendelet 13. § (3) bekezdés e) pontja.

Az alkotmánybíróság megállapította, hogy az 1997. évi XLVII. törvény 22. § (5) bekezdése nem tartalmazza azt, hogy a társadalombiztosító kezelheti az elszámolás céljából a beteg nevét, lakcímét és születési idejét. Ennek következtében a 44/2004. rendelet törvényi felhatalmazás nélkül keletkeztet kötelező jellegű személyes adat kezelést. Mivel ez az Alkotmány 8. §-ba ütközik, az adatkezelést megsemmisítette.

8. Barbara 03/16/2009 Válasz erre: RSunny #7

Kedves Hajnalka!
Köszönöm Felhasználóink nevében is a linket, valóban részletesen megtalálható benne sok minden az új vényről. Biztos vagyok benne, hogy a méretéről is kapunk nemsokára további információkat.

Én továbbra is azt remélem, hogy nem lesz hosszabb, mint az A4-es lap szélessége.

Az új vonalkóddal kapcsolatban azonban hozzátenném, melynek nyomtatása július 1-től válik kötelezővé, hogy hosszabb lesz annál, amit jelenleg Hajnalkáék nyomtatnak a receptre.

Ez abból adódik, hogy a jelenlegi vonalkódban nem szerepelnek a szakorvosi adatok (pecsétszám és javaslat kelte), ezeket az adatokat tartalmazó "csíkokkal" fog kibővülni a jelenleg használt vonalkód.

Szép estét kívánok Mindenkinek:
Barbara

7. RSunny 03/16/2009

ez az oldal világosabban leírja az új vények formátumát: http://www.hazijogorvos.hu/content/view/506/81/ de továbbra is az a véleményem, hogy felesleges.

6. PénzesJ Előző program: MediFirm 03/11/2009

Nekem a Kyocera lézerekkel van jó, 5-6 éves tapasztalatom. Először kicsit nehezebb volt beállítani, de mára már ez sokkal egyszerűbb, Barbaráéknak köszönhetően. Ezek a nyomtató típusok nem olcsóak, de 250.-300.000 oldalig nem kell hozzányúlni, csak tonert cserélni. A lapköltsége kb. 1,70 Ft. 20 lap/perc a sebességük, és a nyamvadt OEP vényeket is ritkán zabálják be. A receptet a kéziadagolóba kell tenni, kb 150 fér be egyszerre, az A4-t az alsó kazettából nyomtatja, így egy nyomtatóval tudok receptet és beutalót is nyomtatni. (Persze minden roma a maga lovát dicséri.) Van egy HP 1030-unk is, de annak kicsi a kéziadagoló kapacitása, és az alsó tálcáé is. A fajlagos lapköltsége is magasabb.

5. Barbara 03/10/2009

Kedves Hozzászólók!
Hozzátenném az eddig elmondottakhoz, hogy még mindig folyik az egyeztetés arról, milyen méretre módosítják az új receptet, és én még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy nem lesz hosszabb, mint az A4-es szélessége, pont azért, hogy fektetve is elférjen a lézernyomtatók lapadagolójában.

Egyelőre persze még nem kaptunk semmiféle konkrét információt az OEP-től, a Webdokin pedig nem rég olvastam, hogy az OEP tájékoztatása szerint legkorábban májusban vezetik be az új receptet, tehát van még egy kis haladékunk felkészülni.

Igyekszünk folyamatosan tájékozódni és tájékozatni, hogy a vonalkód és recept nyomtatásnak melyik nyomtató széria felelne meg a leginkább számunkra, bár minden nyomtatót gyártó cég forgalmaz olyan típusokat, melyek megfelelnek a speciális előírásoknak.

A GDI-s nyomtatókat továbbra sem ajánljuk Felhasználóinknak, mivel a GDI-s nyomtatók esetében tapasztaltuk, hogy az elsõ nyomat elõállítása elég lassú.

Most a CANON IP sorozatnak néztünk utána. A leírások alapján a CANON PIXMA IP4500 nyomtató például az elvárásainknak tökéletesen eleget tesz. Sebességben is jóval gyorsabb az árban hasonló laser nyomtatóknál. Az ára kb. 32000,- Forint és 3700,- Forint hozzá a fekete tintapatron, valamint a benne lévő 5 szín külön is cserélhető, de kapható hozzá utángyártott formában is.

A CANON PIXMA IP sorozatában kapható nyomtatók ára kb. 10.000 Forinttól 40.000 Forintig terjed, Mindenki megtalálhatja köztük az árfekvésében leginkább hozzáillőt.

Tovább fogunk még nézni a HP nyomtatók irányába is, erről is be fogunk számolni, de addig is kérdezzenek/kérdezzetek, szép napot Mindenkinek:
Barbara

4. gallobea Előző program: ProDoki Plus 03/09/2009

Én csak annyit szeretnék hozzátenni a nyomtató kérdéshez, hogy úgy tudom, az új recept hosszabb lesz a mostaninál, tehát nem fog elférni keresztben a lézernyomtatókban, tehát ez utóbbiakat el lehet felejteni - legalábbis a receptnyomtatáshoz.


Ami a tintasugarasokat illeti, én is a Canon vagy HP márkákra voksolnék, mert megbízhatóak és bárhol lehet hozzájuk kapni patront.

3. RSunny 03/09/2009

Tényleg nem értem, hogy miért kell ekkora felhajtás a + vonalkódért!? Mi kb. 2007 októbere óta nyomtatunk a Profix fejlesztésnek köszönhetően a recept gyógyszer "ablakába" vonalkódot, ami csak 22 mm-t foglal el, és még alá az összes magi recept alkotórészei is kiférnek! Emiatt olyan kár lesz több papírt pocsékolni, új nyomtatókat vásárolni...! Valaki ezért biztosan megint szép kis summát kapott, hogy okosat kitalált..

2. Barbara 03/09/2009 Válasz erre: drgaal #1

Kedves Gaál Doktor Úr!
A téma megvitatása időszerű, és bízom benne, hogy nem csak bennünket foglalkoztat ez a kérdés, hanem többen is bekapcsolódnak majd a megválaszolásába.
Én most bevezetőként néhány fontos általános követelményt emelnék ki:

Általában közép vagy felsőkategóriás tintasugaras nyomtatót szoktam javasolni receptnyomtatásra, bármilyet, de talán a szervízhálózata szempontjából a legjobbak a Canon vagy HP típusú nyomtatók.

A lézernyomtatóknál fektetett receptre való nyomtatást javaslok, azonban 2-3 éven belül típustól függően be kell kalkulálni, hogy elhasználódhat, ezért itt sem érdemes túl drágát vásárolni. Ezért a lézereket leginkább A4-es nyomtatásra javaslom, recept nyomtatáshoz pedig irodai, NEM otthoni felhasználásra szánt tintasugarasat, ezek esetenként olcsóbbak is lehetnek, mint a lézer nyomtatók.

Konkrét típust is meg szeretnék nevezni a későbbiekben, amely megfelel a fenti feltételeknek, de ehhez még egy kis türelmet kérnék. Amint kipróbáltuk a recept nyomtatási sebességet, meg fogom írni itt a blogon is a tapasztalatainkat.

Várom Felhasználóink véleményét, szép napot kívánok: Barbara

1. drgaal Előző program: ProDoki Plus 03/07/2009

Kedves Barbara!
Sajnos engem is érint a nyomtatócsere kényszere (az OEP nem tudom milyen becslés alapján számol 1000 mátrix nyomtatóval, mert nem hallottam ezzel kapcsolatos felmérésről), ezért lenne egy kérésem a ProFix felé. Ha valóban elkerülhetetlen lesz ilyen nagy számú nyomtató lecserélése, kérem adjanak ajánlatot a nyomtató típusára, elsősorban a következő szempontok figyelembevételével: nyomtatási gyorsaságban, élettartamban és üzemeltetési költség tekintetében lehető legjobban megközelítse egy bevált mátrixnyomtató paramétereit. Mint felhasználónak nincs lehetőségem ilyen speciális felhasználásra tesztelni egy nyomtatót vásárlás előtt (mióta ProFix felhasználó vagyok kb. 12 nyomtatót használtam el).
Köszönettel!

Tisztelt Olvasónk!

Kérjük, hozzászólás írásához jelentkezzen be honlapunkra. Köszönjük!