Kálvária a gyógyszerfronton
Megkaptuk az október 1-től érvényes gyógyszertörzset.
Csak úgy kíváncsiságból összevetettem az augusztusi, a szeptemberi és a mostani törzset. Vannak új készítmények, ez teljesen rendben van.
De hogy hova ásták el azt a 72 gyógyszert és segédeszközt ami augusztusban még megvolt, a szeptemberiben már nem, és amik ebben az októberiben sincsenek benne, az rejtély.

Mert ha még csak nekem hiányoznának, az hagyján, de az orvosainknak is hiányzik nagyon.
Írtam is rögtön egy dörgedelmes e-mailt a karbantartónak, követelve vissza a C-testet meg a D-testet és minden hozzá hasonlót.
Most meg várok és várok, de hétfőn azért elfogy a türelem, mert akkor már igazán neki kell állni a frissítés elkészítésének.
Kérjük, hozzászólás írásához jelentkezzen be honlapunkra. Köszönjük!

Káosz az egész.
Október 15-től, ha a betegünk közgyógy ellátott és Eü. tér. kötelesre írunk fel neki gyógyszert, a receptre mindkét jogcímet be kell majd X-elnünk.
Ilyenkor a beteg KGY keretéből a 10% támogatást vonják le. Gyakorlatban azonban ennek csak az új KGY igazolvánnyal rendelkező betegeknél van értelme, hiszen ott van meghatározva keret, a régi KGY-seknél felesleges feltüntetni.
Én úgy tudom - Budapesten a májusi OEP-tájékoztatón így mondták - , hogy az akut és krónikus keret nincs külön választva, nincs megcímkézve. Ezért nem szükséges jeleznünk, hogy melyikre gondoljuk felírni az adott gyógyszert, a patikában se tudják külön levonni.
A KGY igazolvány hasonlóan működik, mint egy bankkártya: negyedévente érkezik rá 36000 (3x12000)Ft, plusz évente 6000, ezösszeadódik, és az egészből vonódnak le folyamatosan a kiváltott gyógyszerek árai. Ebből az következik, hogy csak akkor van baj, ha akeretben nem szereplő gyógyszerből túl sokat (6000-et meghaladót) kényszerülünk felírni. Ilyenkor azonban ez már rendszeres gyógyszerigénynek minősül, és fél év elteltével lehet kérni a (krónikus) gyógyszerkeret felülvizsgálatát.
Van egy problémám nekem is. Az újfajta közgyógy igazolványok, úgy látom kétféle keretet fognak tartalmazni, mindenkinek van egy havi krónikus gyógyszer kerete, ez változó összeg, és van egy akut kerete, ami átlagosan évo 6000 pengő.
Honnan tudja a beteg meg gyógyszerész, hogy én az adott gyógyszert az akut vagy a krónikus keret terhére szántam? Tudom, hogy most sokan felkapják a fejüket, fogy nyilvánvaló. De ha mondjuk egy krónikus vesebetegről van szó, aki egy hónapban néha többször is antibiotikum szedésére kényszerül, akkor valahogy csak jeleznem kellene a recepten, hogy ez a Ciprobay most nem az arcüreg gyulladása miatti akut keretre van, hanem a krónikus keretre. Szerintem olyasmi kéne, hogy a program alaphelyzetben a kgy. receptre "krónikus keret terhére" megjegyzést írna, amely megjegyzést módosíthatnánk, ha akut keret terhére írnánk fel valamit.