Leszámolási nyilatkozat...

Barbara Horváth Barbara 2007-11-27 egészségügy, eü_rendelkezések, háziorvos, jelentés, tételes

Kedves Felhasználóink!
A 2008. január 1-től kötelező elszámolási nyilatkozatról bár még sok konkrétumot nem publikáltak, azonban amennyire csak lehet, felkészülünk a bevezetésére.

Egyelőre csak azt tudjuk, hogy az új jogszabály alapján valamennyi háziorvosi ellátást nyújtó szolgáltató köteles lesz elszámolási nyilatkozatot adni, melyben a biztosított tájékoztatást kap az igénybe vett ellátásáról, az általa fizetendő vizitdíj összegéről és a fizetendő térítési díjról is, ha az adott ellátásért kell ilyet fizetni. A betegnek az elszámolási nyilatkozat mindkét példányát alá kell majd írnia, ezzel igazolva, hogy az azon szereplő ellátásokat igénybe vette, majd az egyik példány a betegnél marad, a másik példány pedig a beteg dokumentációjába fog kerülni. Ha a beteg nem ért egyet a nyilatkozatban foglaltakkal, akkor ezt külön írásba kell foglalni és a betegnek aláírni, ami szintén a betegdokumentációba kerül.
Ha a beteg előzetesen be nem jelentett távozása, vagy a beteg állapota miatt nem tudja aláírni az elszámolási nyilatkozatot, akkor két tanúval kell igazolni, hogy a beteg helyett milyen okból írta alá más (a beteg hozzátartozója) a nyilatkozatot.

A ProDoki 4.53 verziójában ezért már a megjelenési lapon az Adatok: Aktuális fül egy új mezővel bővült, a neve: Elszám. nyilatkozat, melyben egy előre feltöltött listából tudjuk kiválasztani, hogy az adott ellátás alkalmával az elszámolási nyilatkozat szabályszerű aláírása megtörtént, avagy az elszámolási nyilatkozat aláírása nem történt meg, avagy a biztosított nem ért egyet az elszámolási nyilatkozatban foglaltakkal és ennek tényét egy másik dokumentumban igazolja, vagy a biztosított távozása/állapota miatt nem történt meg az  aláírás.

Ezek az adatok eltárolódnak az ellátási lapon rögzített más adatokkal együtt, ezért később ebből statisztikát is készíthetünk. Természetesen az új megjelenési lapokon alapértelmezetten a legtöbbször előforduló lehetőséget ajnáljuk majd fel, azaz a szabályszerű aláírás megtörtént elemet a listából.

Az Elszámolási nyilatkozatban minden olyan adat tételesen feltüntetésre fog kerülni, amelynek a jogszabály szerint szerepelni kell, és formája, felülete hasonló lesz az eddigi Vizsgálati lapunk felületéhez.  Nyomtatását a Felhasználó is kezdeményezheti a megjelenési lapról, de beállítható lesz úgy a program, hogy minden alkalommal, amikor bezárom a megjelenési lapot, ajánlja fel az Elszámolási nyilatkozat nyomtatását.

Úgy érzem, hogy az elszámolási nyilatkozat meglétét a Tételes betegforgalmi jelentésbe is előbb vagy utóbb be fogják építeni, ezért készülhetünk a Tételes jelentés rekordképének megváltozására is, de nem szeretnék találgatni.

Azért minimum egy "jó" kérdésünk még maradt Kedves Felhasználóinkhoz, kötelező legyen vagy sem a megjelenési lap mentéséhez az Elszámolási nyilatkozat mező kitöltése?

  5 hozzászólás
Értékelem
Tetszési index
5. Dr. Dallos István Előző program: ProDoki Plus 12/03/2007

Kedves Mindenki.
 

Nekem is az a véleményem, hogy amíg nem kötelező egy nyilatkozat, addig csak opciós legyen a kitöltése. Viszont most dec. 01-től aktuális egy másik nyilatkozat, amit a segédeszköz felírásakor kell aláíratni.Erről tudni valamit?
 

Más
Kedves Barbara.
Az utóbbi időben nem tudok interneten TAJ-t ellenőrízni, mert kiírja, hogy nem tudott kapcsolatot teremteni az OEP szerverével.Ez már legalább 1 hónapja van, csak mindig elfelejtette ezt jelezni. Közeleg a január 1-e, amiután viszont már kötelező.
 

Szép napot kívánok
 

4. Barbara 11/29/2007

Kiegészítésként szeretném hozzáfűzni, hogy természetesen opcionálisan vény formában is nyomtatható lesz az elszámolási nyilatkozat, bár elég érdekesen fog kinézni, ha minden adat szerepel rajta. Mindenesetre az adatokat a Felhasználóink válogathatják majd össze témánként, hasonló módon, ahogyan írtam, a vizsgálati laphoz.
 

Szép reggelt Mindenkinek!

3. Barbara 11/28/2007

Sajnos, most valóban úgy látszik, 50 beteg esetén 100 kinyomtatott oldal, ebből 50 a kartonokba. Talán majd egyszer a digitális aláírás korszakában elég lesz elektronikusan tárolni ezeket a nyilatkozatokat, azonban most még messze nem tartunk ott...

2. dobiak Előző program: ProDoki Plus 11/27/2007

Tehát ha egy nap ellátok 50 beteget, akkor az 100 kinyomtatott és 50 elrakott oldal lesz? Kivitelezhetetlen.


 

1. lacike Előző program: ProDoki Plus 11/27/2007

Most vettem egy új 5 rekeszes szekrényt a 2008-as évre, hisz a betegdokumentációkat tárolni kell vhogy. De mi lesz, ha megteleik? Most még viccelődünk, de ennek sajnos afele sem tréfa. Most alkudozok egy papírkereskedővel.....
Szép 2007-es perceket mindenkinek, még off-line rendszerben.

Tisztelt Olvasónk!

Kérjük, hozzászólás írásához jelentkezzen be honlapunkra. Köszönjük!