Megjelent az új eszköztámogatási rendelet
Kedves Felhasználóink!
Megjelent a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi, házi gyermekorvosi, valamint az alapellátás körében fogorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóra vonatkozó eszköztámogatási rendelet.
A mától érvényes rendelet szerint a háziorvosi szolgáltatók a betegellátást szolgáló eszközök beszerzése céljából praxisonként 1,5 millió forint összegű támogatást igényelhetnek, ennek havi mértéke – az esetleges járulékterhekkel együtt – 50 000 forint.
Amennyiben az 1. mellékletben szereplő eszköz beszerzéséhez hitelintézeti kölcsönt vesznek fel vagy az eszközt lízingbe veszik, a támogatást jogosultak a törlesztéshez vagy a lízingdíj fizetéséhez is felhasználni.
A támogatás folyósításának megkezdésétől számított 1 éven belül kell az adott eszköz beszerzéséről gondoskodni.
A támogatást az OEP-nél kell igényelni. Az igényléshez csatolni kell: nyilatkozatot arról, hogy köztartozással nem rendelkezik; a praxis ugyanazon eszköz beszerzésére, cseréjére európai uniós forrásból, vagy közpénzből nem kapott támogatást. Az OEP a háziorvosi szolgáltató részére a támogatást havonta utalja.
Akik a támogatás iránti igényüket még ez év októberében benyújtják, már ez év októberétől jogosultak a támogatásra. A támogatás iránti kérelem 2012. május 31-éig nyújtható be - olvasható a rendeletben.
Kedves Felhasználóink!
Rendelői számítógéprendszerre 600.000,- Forintos keretet határoztak meg, melybe a rendelet szerint beletartozik az asztali számítógép és annak tartozékai, monitor, vonalkód nyomtatására alkalmas nyomtató/másoló, szkenner, online adatközlő, illetve fogadó interface, hardver, szakmai (orvosi és védőnői) és felhasználói szoftver, külső adattároló, és az itt felsoroltak hordozható változatai (például: laptop).
Tisztelettel ajánljuk figyelmükbe legfrissebb akciónkat, melyben versenyképes árral, jól átlátható és egyszerű konstrukcióban kínáljuk MedMax háziorvosi programunkat és hozzá igény esetén egy hordozható számítógépet ajándék 22" colos monitorral vagy nyomtatóval. A részletekért kérjük, kattintson az alábbi linkre:
Bővebb információkért kérjük, hívja bizalommal ügyfélszolgálatunkat az alábbi elérhetőségeinken:
(62) 534-965, (62) 248-302
Várjuk szíves érdeklődésüket, üdvözlettel: a ProFix csapata
Kérjük, hozzászólás írásához jelentkezzen be honlapunkra. Köszönjük!

Több havi MedMax használat után egyre inkánbb kezdjük megszokni.
Rá kellett jönni, hogy ez kicsit más. Ami nagyon tetszik a hálozatos működés, tökéletes, nincsnek elveszett adatok, és nem zavarjuk egymás munkáját.
Kicsit nehézkesebb a gyógyszerfelírás,. nyilván meg kell szoknunk, de nem tűnik már lassabnak a gyógyszerfelírás.
A beutalások szimpatikusak könnyen találjuk az intézményeket, jók az auitomatizmusok benne. Kicsit gond van még a beírandó szövegekkel,de alakulnak a sablonjaink.
Több havi használat után az a véleményem ez a jövő útja
Páczi Antal
Mindenkinek javaslom,hogy vegye igénybe a teljes támogatási összeget.Egy éven belül kell legalább egy eszközt venni. Lehet addig gyűjteni a pénzt,nem kell feltétlenül banki kölcsönt igénybe venni.
Kedves Doktor Úr!
A beutalásoknál az intézmények szakrendeléshez való besorolását a fejlesztő orvosaink válogatták össze. Jelenleg azok a szakrendelések vannak besorolva a MedMaxban, amik száma országos szinten meghaladja a több százat. Mivel ezen osztályból jelenleg kb. 50 db van, ezért esett a választás arra, hogy a rheumatológia szakrendeléshez tartozzon.
Viszont szeretném megragadni a pillanatot, és egy "szavazást" indítani kedves blogolós Felhasználóink között: Önök szeretnék-e, ha a Beutalás karton szakrendelései közé bekerülne külön az 'osteoporosis' is?
A közgyógykeret rögzítését illetően a programban nincs még olyan funkció, ami az ebből való visszaszámolást segíthetné, de a javaslatot átadom a fejlesző kollégáknak.
Doktor Úr további kérdésével kapcsolatban pedig kollégám telefonon keresi meg Önt.
Üdvözlettel: Zsanett
Tisztelt olvasók, MedMax stáb!
Eljött a következő hozzászólás ideje.
A MedMax használata közben az alábbi kivánságainkat fogalmaznám meg:
- beutaláshoz a jelenlegi intézménylista nem teljes. Például amennyiben valakit osteoporosis szakrendelésre szeretnénk küldeni, a beemelendő szakrendelések listájában ilyet nem találunk csak például rheumatológiát miközben a városi kórházban ezt osteoporosis rendelésen végzik. Szeretnénk, ha mi is tudnánk felvenni szakrendelést a listába, a helyxi viszonyokat figyelembe véve.
- házipatikát működtetünk. Szeretnénk, ha a kgy-ra felírt gyógyszer esetén a keretből levont összeg megjelenne (vagy a térítési díj, hisz jelenleg 0 forint jelenik meg. Így meg tudnánk mondani a betegnek, hogy hol tart a keretével.
Hasonló probléma, hogy amennyiben egy betegnek, egy rendelésen két vagy több izben írunk fel gyógyszert, akkor a göngyölített összeget jeleníti meg és nem csak a legutóbbi felírás értékét.
Tisztelettel, Cséki János dr.